arany

A mai naplemente utolsó pillanatait az erdőben értük meg, éltük meg, készült néhány fénykép is, de főképpen tátottam a szám. Ilyen az, amikor az ember pér hét kiszabadul a természetbe. A Természetbe.

I love it

Zé nagymamájáé volt, valószínűleg az 50-es években vásárolta. Fantasztikus minden egyes részlete.

            

falusi addiktológia

Amikor ma reggelre Zsömi két nagy kupacot tett a bejárati ajtó elé (természetesen belülről), melyekkel kapcsolatban csak az volt a kérdéses, hoyg melyik testnyíláson keresztül kerülhettek napvilágra, a tartalma nem, az ugyanis egyértelműen textildarabokból állt, Zsömi ugyanis imádja a textileket, az illatukat, a textúrájukat, az ízüket, mindent, ez afféle fetisizmus táskakészítő gazdákkal rendelkező kutyák esetén, na, szóval, akkor azt mondta Zacher Gábor Zé, hoyg vége, Zsöminek le kell jönnie a szerről.

Így most nem közelíthet az asztalom felé.

reflekt

Most sajnos nincs időm továbbmenni a korábban felvetett témában, pedig érdemes lenne, de majd visszatérünk rá és feszegetjük a határokat is (mert megbeszélni szükséges és jó), mindenesetre idelinkelek egy teljesen más témáról íródott cikket, amit Zé először felolvasott nekem ma reggel (miközben dolgoztam, naná), aztán magam is átolvastam (és még fogok is). A cikket Molnár B. Tamás írta, tisztelem, becsülöm. Nem mindennel értek egyet, de ez kit zavar? Elgondolkodtató, érdemes az egészet elolvasni,  most egy rövid részt emelek ki:

"Persze nagyon jó, ha valaki patrióta, és a magyar munkahelyeket akarván támogatni, magyar ropit vásárol, nem pedig finnt. De nekünk arra van szükségünk, hogy jó termékeink legyenek, meg kell találnunk, mi segítheti a jó termék létrejöttét és fennmaradását, a minőség megőrzését."

Mint minden, a szövegkörnyezetből való kiemelés torzíthat is, így tényleg azt ajánlom, olvassátok el. elérhető itt

városi legendák

közismert néven: Urban Legend (bag)

de legalább

Mint minden év végén, idén is elérkezett az az időszak, amikor reggeltől éjszakáig dolgozom és dolgozom*, amikor a levetett pizsamát már csak lehajítom valahova, mikor az ablakok piszkosak és minden poros. Viszont mint minden évben, idén is elérkezett az a pillanat, amikor az apró dolgok elkezdenek idegesíteni, így azt elmondhatom, hogy a villanykapcsolók viszont patyolattiszták, mert ma kínos alapossággal megtisztítottam őket.

Egészen másképpen érzem magam így.

* iszonyú fáradt vagyok

bocs, ha táskáért jöttél (volna)

A wizzair pedig menjen a jó büdös francba, annyira felidegesítettem magam rajtuk, 8 euró, mert mastercard-dal fizetnék? (ez büntetés az én olvasatomban), meg 25 euró a poggyászért? (mindkettő utanként, persze), miközben máshol ..  mindegy is, egy kurva nagy bőgéssel indítottam a hetet, remélem, a decemberi tisztítókúrámat pár óra alatt letudtam.

Nekem a szememen jön ki a méreganyag.

Befőzés XXXIII. - birsalmasajt

Egyébként  pedig mese a végtelen türelemről. 

Megfőztem, pürésítettem, felfőztem, szétadagoltam csinosba és simán laposba, majd vártuk a dermedést. Mivel a lapos nem dermedt meg az általunk elegendőnek ítélt, így  rá kirótt időintervallum alatt, ellenben szem előtt volt / van folyamatosan, elkezdett fogyni. Először csak a szélek kerültek kiegyenesítésre, törekedtünk a derékszög kialakítására, mert az a szemnek kedvesebb, aztán a téglalapból négyzet lett, innentől viszont felgyorsultak az események, nemcsak egyre kisebb területű négyzetünk lett, hanem valaki tortaszeletet vágott bele, ahonnan elindultunk a lejtőn lefelé, már vicces lett az új formák kialakítása.

Közben pedig dermed ugyan, csak mi már gyorsabbak vagyunk, ez a bosszúnk.