2010. december 18., szombat

A "fémdobozban

sokáig eláll" szöveg engem mindig nevetésre késztet. Hol, melyik családban, kinél, minek?


Szavazni lehet

az "értékelés" gombra klikkelve, nem én, de családom egy tagja (melyik is, vajh) írt recenziót, ez egy kérés is egyben, kimondva-kimondatlanul.

Tehát amikor

a metróra várva az aprómat odaadom egy kéregetőnek (mert vannak, igen), akkor utána miért bámul rám percekig a nép, kérdem én? Alig várom, hogy jöjjön a szerelvény, sok nekem a tekintet.

2010. december 17., péntek

Ismeritek az érzést,

hogy a legjobb dolgokat nehéz megosztani, talán csak nekem, mert nem tudom visszaadni úgy, ahogy kaptam, vagy éppen vettem. Van ebben egy kis önzőség is, hogy ez az enyém, nem adom.
Nemcsak az ajándékokról van szó, az élményekről is, ha valaki Párizsról beszél, nekem idegen (egyedül Hemingway tud úgy szólni, de ő pont úgy), amit mond, mert Párizs az enyém, más nem tud úgy beszélni róla, ahogy én éltem meg, még szerencse . Talán még haragszom is, mit nem mond, Párizs nem olyan, hanem másmilyen, csak, ahogy én éltem meg, úgy létezik.Ilyen rövidlátó vagyok.
Közben pedig azt is gondolom, hogy itt az advent, mindjárt karácsony, kényeztetni kell a lelket, s ha ezek a bejegyzések most kizárólag nekem okoznak örömet, akkor is kellenek, vagy éppen ezért kellenek.

Lehetne arról is szólni, miért szeretem a meglepetéseket, ha valaki valóban "csak úgy" ad valamit nekem, de ne keressük ennek okát, mert az szomorú, most pedig lelket szeretnék fényesíteni, nem könnyű feladat, de ha az ezüstöt lehet, talán engem is.
Jóval karácsony előtt érkezett a csomagom Gyöngyitől, telerakta nekem mindenfélével, ne kelljen már leírnom tételesen, mindig az a fontos, mi nem látszik, ezt azért már tudjuk., ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Ettől vált különlegessé ez a kötéstartó kötött kosár, ettől a finom melegtől, mit belécsomagolt nekem Gyöngyi, nehéz is róla mesélnem, értitek-e.


2010. december 16., csütörtök

Az a jó ebben

a téliesített hacukában (2 normál zokni és 1 kézzel kötött gyapjúzokni, de nem az én kezem kötötte), vastag talpú bakancs, 2 pulóver, kabát, pufimellény, derék köré, kabát alá tekert termótakaró, sapka, kapucni, kesztyű, sál, szóval ebben két dolog is jó, egy, hogy nekem, ugye, nem kell síruha, kettő, hogy nyugodtan mondhatom, nézd már, hogy nézek ki, mint egy dagadék, pedig nem is ilyen vagyok. Senki ellenőrizni nem tudja, igazat szólok-e.


Értelmetlen

Tegnap este, miután teljesítettem a feladataimat, de éppenséggel lett volna még, szóval a kettő közötti mezsgyén voltam, amikor nem bírtam már ezt a tervszerűséget, kötni támadt kedvem, nézegettem a fonalakat, lapozgattam a minták között, de nem jutottam dűlőre. Mert azonnal kellett volna, hát persze, de türelmetlen is voltam ahhoz, hogy válogassak, kitaláljam, mit is akarok. Sálat nem, kendőt nem, stólához vékony fonal kellene, de azt nem esett jól fognom, végül rábukkantam a legértelmetlenebb fonalra, mit valaha vettem. 
Színes, de értelmetlenül kerültek egymás mellé a színek, rózsaszín, sárga, bordó, mi tetszhetett meg benne, elképzelni sem tudom, azt sem, mi legyen belőle, én csak elkezdtem körbe-körbehorgolni, lesz belőle sapka, mondjuk. A színek váltakozása is értelmetlen, semmi átmenet, egyszercsak bordó jön, de nem is egyenletes az eloszlás, amikor már lemondtam róla, hogy a sárgán kívül más is lesz, akkor jött a pink, s akkor azt gondoltam, ez a fonal, olyan, mint én vagyok. Váratlanul, hipp-hopp vált, meglepetésszerűen, mikor nem várja senki, nem lehet vele tervezni, mihaszna is kicsit, de nem esne jól leírnom azt, hogy értelmetlen is.
Közben pedig, ahogy haladtam sorról sorra, engedett a feszültség, nem kell értelmesnek lennie mindennek,  pláne nem mindig és folyvást, meg racionálisnak és jól kiszámíthatónak, lehet, hogy semmire nem lesz jó ez a fonal, ki vesz fel ilyen sapkát, kérdem én, de egy estémre (vagy többre) éppen jó volt a színessége, elégedjünk meg ennyivel.


Azt szeretném,

hogy amikor azt mondom valakinek, hogy firefoksz, meg facebuk, akkor ne tegyem hozzá azonnal, de még zárójelben sem, hogy tudom ám, hogyan kell helyesen mondani, csak én nem úgy mondom, szóval, ne kezdjek el magyarázkodni, hanem gondoljon, amit csak akar, ez a tyúk azt sem tudja, te jó ég.
Miután ez még soha nem sikerült, talán át kellene szoknom a fészbuk és a fájrfoksz szavak használatára.


2010. december 15., szerda

A restanciám

csökkentése, ez volt a mai cél (még nincs minden megrendelés elkészítve, de nem sok híja), sikerült is, majd holnap igazolom képekkel is, de most jött el az az érzés, hogy én egy darabig majd nem varrok.
Vállalom.


Hátha valaki tudja,

mert mindig van valaki, aki tud válaszolni, az éppen aktuális kérdésem pedig még nem öltött éles határvonalú testet, de talán a szitanyomás érdekel, hogy az hogyan történik, és hol lehet végeztetni, de az is lehet, hogy nem ez érdekel, hanem az, hogy Luca rajzait hogyan tudnám táskára átvinni, de nem ezzel a felvasalós cuccal, hanem úgy, hogy tartós legyen, mit tudom is én, hogyan.
Erre, valaki?


Van egy olyan

gyümölcskenyér receptünk, hogy fél kiló aszalvány megy bele, meg (sok) csokoládé is, de még két evőkanál whiskey is, a Középső sütötte tegnap este, de ő még banánt is rakott a tésztába, hogy ki ne száradjon, mert egyébként két hétig kell érlelni.
Namármost ZM most akarta velem igazságosan megfelezni az utolsó szeletet.
(konkrétabban: 13 órát élt, melyből mi hetet alvással töltöttünk, a maradék ötöt pedig, úgy látszik, evéssel))


2010. december 14., kedd

Szorosabbá

válhat egy kapcsolat a nehézségek közepette is, akkor is, ha bimbózó, akkor is, ha bejáratott, persze, lehetne ennek inverze is, én azonban másképpen látom, bizonyos, hogy jó emberekkel vagyok körbevéve, ne mondja senki, hogy ez nem nyereség. 
Egy másik szinten történik mindez, s vélhetően csak egy pillanatra, mielőtt azonban dr. K.H.G. racionálisan kiszámítható jövőképe beteljesedne,  élvezzük a pillanat adta kiteljesedést.

Annyi mindenről

szeretnék írni, hogy mi van a hajléktalanokkal, mióta a hidegben vagyunk, de valahogy mégis jobb helyzetben, mint ők, sokat gondolok rájuk, hogy lehet kibírni a reménytelenséget, a fagyot, aztán meg arról, hogy a Butlers-ban majdnem elcsábultam tegnap, pedig idén nálunk bibliai igazságok érvényesülnek, úgyismint jobb egy tál főzelék békességben, semmint hízott tulok veszekedésben (szabad fordítás), és ez így lesz jól, nem bánt ez senkit. De az is a fejemben van, hogy most varrásmentes napokat szeretnék, csak a kötőtűm és én, és hogy 14 év után Csülöknek nem lesz mézeskalács a fán, meg kell szakadjon a szív emiatt, de azt hiszem, mégis készítünk neki is egyet,.viszünk neki mécsest a kert végébe. És még írni szeretnék az idei könyvekről is, a próbabejgliről, hogy szezon előtt elfogyott a diónk, hogy milyen terveim vannak, de egyáltalán, hogy a következő év a változások éve lesz, úgy gondolom.
Aztán pedig, hogy úgy van ez, mint az imádságaim, más jön a számra, mint amit elgondolok, miért is van ez, ki tudja.

Ebben a vásárban

én sokat megtudok magamról, úgyismint türelem, kitartás, monotóniatűrés, humor, barátság, optimizmus, harag, fizikai nehézségek, hogy is vagyok én mindezekkel, ismerkedem magammal.

2010. december 12., vasárnap

Az év baklövése

címért versenybe szállhat a ma elküldött levél, melyben a kért telefonszám helyett a bankszámlaszámomat írtam le.


...

melegszendvics, forró csokoládé
(apropó: holnap - hétfő- mégiscsak én leszek)


Akartam én

verset posztolni, mert vasárnap van, vers is van, de ha jól látom fél tíz van, mostan ébredtem fel, minekután 11 után, fagyhalál közeli állapotban hazabotorkáltam, a botorkálás szó szerint értendő, leszálltam a buszról, s arra gondoltam, hogy semmi baj, nem nézünk előre, csak egyik lábat tesszük a másik után, autó úgysem jön, a fejem nem kell felemelni, néztem hát a lábam a hóban,végül hazaértem, itthon aztán jól elkényeztettek, de erről nem mesélek, mert inkább panaszkodni szeretnék, van ilyen.
Arról, hogy bedagadt kezem, lábam,de a fejem is, orcám (mely napközben is hasonlít a mesék két piros orcájú királylányához, csak itt a szél, meg a hideg, ugye), olyan a fejem, mint egy medicinlabda, most akkor leírom, hogy ez a nem-pisiléstől lehet, 11 óra. Mondta egy lány ottan kint, hogy ezt pszichésen ki lehet bírni, az én pszichémmel  (ugyebár, khm) pedig semmi baj, de inkább a finnyásság az oka mégis, egyszer megpróbáltam a három nap alatt, de nem tudok bemenni egy irgalmatlanul mocskos WC-be, használni végképp nem, hát gyűjtöm magamba a folyadékot, mi reggelre a felszínre vezetődik dagadás formájában.Az pedig ideális, hogy mire az első érdeklődő jön a vásárba, már lelappadok, mert a minden bizonnyal alkesz árus (vörös és dagadt fej) nem tesz jó benyomást, valljuk meg.
Na mármost, kialakul egy véd-és dacszövetség az árusok között, pult alatti kincsek előkerülnek, de ezek (szinte) kizárólag folyadék formátumúak, s mit mondjak, mi az, mi nem fagy meg, van pálesz és vodka. Még tartom magam, hogy én ezeket nem szeretem, a szagukat sem, de lehet még olyan idő, mikor bástyáimat feladom, s már előre gondolkozom, mivel is jó a vodka, mondjuk naranccsal. Forralt bor és tea, előbbi finom, de én attól is vigyorgok (placebo, tudom), kellemes lebegés, ilyen az én asztrálutazásom, megelégszem ennyivel, mindig is a sekélyes megoldások híve voltam. A tea klasszikus napközis tea, de forró, ez mindent visz, kulacsom nyújtom, s már töltik is, bár kitaláltam, hogy kedden vízforralót viszek, bent van már a Lady Grey-em, önellátó leszek. 
De komolyan mondom, hogy lakosztály alakul a téren, van ugye a faház (ez egy másik történet,  de panaszkodós ez is), van benne egy olajradiátor, 15 év félretoltság után a jóember előbányászta, eljött az ő ideje, szeretem is nagyon, van egy hálózsákom bent (mert a barátnőmnél aludtam egy este, de akkor meg a házban felejtettem), sőt, tegnap a  kitartó havazást nejlonokkal (takarófólia, 20 nm) próbáltuk mérsékelni, végül ez nekem nem vált be, de akkor kaptam nagyon erős, strapabíró szemeteszsákot, erősítendő a homeless érzést, sikerült is.
És akkor még panaszkodhatnék a marketingre, a beígért promóciókra, a szélre (orkánra), a hóra, a vásárlókra, a két órás áramszünetre, melynek következtében a kuckó sötétté és hideggé vált, mondhatnám, értelmét vesztette), sok mindenre, de most, hogy a dagadás lejjebb ment, melegben vagyok, család is itt van, olyan hihetetlennek tűnik a két napos kaland, bár nem félek, mert kedden megint megyek, a sorozat következő része tehát csütörtökön érkezik.

Addig pedig csak szépet és jót, üdvözlettel: