2014. november 22., szombat

Az álmaimra nem nagyon emlékszem vissza, kivéve a rossz álmokat, a fene esne belé, hogy azokra mindig, de ezt meg úgy oldom meg, hogy amikor zaklatottan felébredek egyből, akkor továbbgondolom és mindig jó lesz a vége, biztosíthatok mindenkit róla, tudok hálivudos befejezést. Sajnos, ez nem mindig írja felül az előtte történeteket.
Szóval, az álmok nem maradnak meg, de az, hogy álmomban mire gondolok, az igen. Döbbenetes problémákkal sikerül megküzdenem, de már a problémafelvetés is más síkon történik, mint a való életben, például egyik éjszaka azon töprengtem álmomban, hoyg milyen jó, hogy a Mikulás közeledtekor nekem már nem kell azon ennem magam, mit mondjak a rengeteg Mikulásra, melyik is az igazi. Komoly, mi? Jó, ennek az lehetett az alapja, hoyg emlékszem, ez tényleg gond volt, mert van, ugye, A Mikulás, aki egy és igaz, és vannak ezek a minden sarkon felbukkanó mikulások és marha nehéz volt áthidalni azt a tényt, hoyg miközben a Főmikulás éjszaka hozza a meglepetést és igazából senki nem látja, ezek a műmájerek bárhol felbukkanhatnak. Akkor megoldottam (ezek csak beöltöznek, mondta a bölcsanya), most megkönnyebbültem. Álmomban.
A másik, amire határozottan emlékszem (volt egy releváns harmadik is, de elfelejtettem), az a körmök hossza volt. Hogy az hogy a frászban lehet, hogy nekem még soha nem volt azonos hosszúságú köröm mind a 10 ujjamon, általában 7-8 -on egyforma, de mindig van, amelyik kilóg a többi közül és nem úgy, hogy hosszabb. De olyan is volt már, hogy egyik kezemen egészen más körmök voltak, meg olyan is, hoyg vegyesen volt rövid és közepes hosszúságú köröm. És hogy ezt mások hogyan oldják meg?  Komoly, mi? (nem lett megoldás)
Közben eszembe jutott a harmadik is, álmomban azon tipródtam (és nagyon), hogy mi a fene a neve a (z egyik) kedvenc sajtomnak, nem bírtam kimondani, tudtam, hogy tudom, nyilván, de állandóan csak a Roxfort neve ugrott elő a dobozból, és jó hosszan igyekeztem (álmomban) nem gondolni rá, pont úgy, mint  a valóságban (de az álom az valóság, nem? vagy legalábbis annak hisszük). De megoldottam, már tudom. 

Álmomban többnyire okos vagyok és bölcs és elég nagy aránnyal oldom meg az elém kerülő kérdéseket. Mindenkinek kell egy menekülőútvonal.

2014. november 19., szerda

Már többször megfigyeltem, mert többször átéltem, hogy ha van valami nagy örömöm, mert mondjuk kapok valami számomra egészen elképesztő és fantasztikus és csodálatos dolgot (most maradjunk ennél a válfajnál) és ezt (úgy értem, az örömet, nem a konkrét dolgot, mert irigy is vagyok) szeretném megosztani azokkal, akikről feltételezem, hogy velem örülnek és mondjuk, ők meg visszafogottan reagálnak, akkor picit megkeseredik a szám, ezt ismeritek?
S mert többször átéltem, olybá tűnik, hogy nem vagyok túl tanulékony típus. Nem kell mindent kirakni a kirakatba.

2014. november 17., hétfő

Amikor aztán már igazán elgondolkodom, hogy mi lenne a legeslegjobb a világon, mert mondjuk, lenne elég könyvem, a gyerekeink békében és boldogságban élnének, mindenki egészséges lenne és nem lenne gond, hogy a kisházat miből bontjuk le (és ezek csak kikapdosott szemelvények), akkor arra gondolok, hogy én azt szeretném, ha lenne időm. Nem abban az értelemben, hogy bár 25 lennék, amire speciel sosem vágytam, bezzeg a 35-re!, hanem inkább úgy, hogy időnként megcsap a jólét utáni vágy, hogy mondjuk, nem kellene dolgoznom és szabadon elkezdhetnék egy új iskolát, egy új nyelvet, egy új hobbit, eljárnék kávézgatni és minden nap kihívás lenne, hogy éppen mivel töltöm meg, de nem azért, mert ne lenne mivel, éppen fordítva, hogy melyikkel is kezdjem, vagy milyen sorrendben. 
Komolyan lejjebb kellene adnom az igényeimet.

2014. november 13., csütörtök

de legalább eating

A Clean Eating csoport tagjai zokogva ülnének egy sarokban csak a recept olvasásától is. Mi meg nem.


2014. november 10., hétfő

welcome on the board

Majdnem be sem tudtam lépni a blogomba, megérdemlem, tudom.
Baromi régen írtam, s igazából nem azért, mert átköltöztem volna a FB-ra, mármint részben dehogyisnem, ott kommentelgetek, meg válaszolok, miközben továbbra is olvasom a kedvenc bloggereimet, meg azokat, akik ennél többek, de magvas gondolataim külső helyszínre juttatása eléggé becsődölt, s nem szívesen gondolok arra, hogy mindez azért, mert már nincsenek is. Úgy értem, magvas gondolatok. Bár igazából időnként megcsapott még annak a szele is, hoyg egyáltalán nincsenek gondolataim, kiüresedtem, elfogyott belőlem a minden, most már csak a biztos tengődés van hátra az elkövetkezendő évekre. Ígérni most sem fogom, hogy újra a fedélzeten és mostantól ontani fogom a posztokat, ehhez már annyi minden megváltozott bennem, oly sok részre szabódott az életem, ráadásul már az állandó time - management nehézségek is szűkre szabják a kereteimet, de hátha kitör belőlem még egyszer a közlési vágy, nem vagyok én elrontója semmi jónak.
Szóval, hello, blogvilág. Újra.


2014. június 5., csütörtök

emberi játszmák

És azt ismeri valaki, hogy jó, ez a nap (is) kárba veszett, pedig akartam, tényleg akartam, például akartam válaszolni 3 levélre, finomat főzni, és gondoltam én, hogy egy ablakot megpucolok, az olyan teljesíthető és mondjuk, tényleg meglocsolom a muskátlit, ma már tényleg meg - és akkor azt veszem észre, hogy este 8. Nem kell megkérdezni, hány hősi cselekedetet vittem véghez, mert megmondom. Egyet sem. De a muskátlira már gondoltam legalább. Nem baj, holnap, holnap már nagyon - nagyon összeszedem magam.
Ismeri valaki?

Mert 3 hónapja megy ez a műsor.

2014. június 4., szerda

back to life

Én komolyan nem értem, én ezt nem akarhattam, árulja már el valaki, mikor lettem ilyen rosszkedvű, hogy már blogot írni sincs kedvem.
Meg hogy miért telt el két hónap az utolsó bejegyzés óta, ezt sem értem, egy, az még oké, de kettő? Arra még emlékszem, hogy kérdezgették, hogy most akkor bezártam-e, de mondtam, hogy dehogyis, csak szünetelek, nincs kedvem írni a nyomorúságokról, szerintem ez tök érthető.
És tényleg vártam, hogy ezek elmúlnak, de azt kell mondjam, ha el is, jön helyébe új, meg újabb és ez most egy ilyen nem túl vidám bejegyzés, még tán a humorom is elveszett valahol félúton.

Ismerős az valakinek, hoyg vársz valamit, egy eseményt, egy történést, és azt képzeled, hogy az majd visszabillent az egyensúlyodba, de mindeközben érzed, hogy ez nem lesz jó, sőt,  rosszabb lesz, de elhessegeted ezt a kósza felhőt, biztosan csak rosszkedvedben gondolhatsz ilyet, nagyon is király lesz minden. És a lótúrót.

És igazából nem is hiszem el, hoyg ezt én írom, itt valami nagy - nagy tévedés van, vagy nem jó történetben vagyok, vagy nem jó térben, nem jó időben, esetleg a casting alatt felcserélték a nevem egy 45-ös rinyabanyáéval.

Mindenesetre most eszem még egy szelet eperlekváros kenyeret és nem számolok a holnappal, de még a kalóriákkal sem.

Így gondoltátok - e az első bejegyzést? Mert ez most nekem nagyon megy.

De legalább horgoltam egy párnát.