2014. június 5., csütörtök

emberi játszmák

És azt ismeri valaki, hogy jó, ez a nap (is) kárba veszett, pedig akartam, tényleg akartam, például akartam válaszolni 3 levélre, finomat főzni, és gondoltam én, hogy egy ablakot megpucolok, az olyan teljesíthető és mondjuk, tényleg meglocsolom a muskátlit, ma már tényleg meg - és akkor azt veszem észre, hogy este 8. Nem kell megkérdezni, hány hősi cselekedetet vittem véghez, mert megmondom. Egyet sem. De a muskátlira már gondoltam legalább. Nem baj, holnap, holnap már nagyon - nagyon összeszedem magam.
Ismeri valaki?

Mert 3 hónapja megy ez a műsor.

2014. június 4., szerda

back to life

Én komolyan nem értem, én ezt nem akarhattam, árulja már el valaki, mikor lettem ilyen rosszkedvű, hogy már blogot írni sincs kedvem.
Meg hogy miért telt el két hónap az utolsó bejegyzés óta, ezt sem értem, egy, az még oké, de kettő? Arra még emlékszem, hogy kérdezgették, hogy most akkor bezártam-e, de mondtam, hogy dehogyis, csak szünetelek, nincs kedvem írni a nyomorúságokról, szerintem ez tök érthető.
És tényleg vártam, hogy ezek elmúlnak, de azt kell mondjam, ha el is, jön helyébe új, meg újabb és ez most egy ilyen nem túl vidám bejegyzés, még tán a humorom is elveszett valahol félúton.

Ismerős az valakinek, hoyg vársz valamit, egy eseményt, egy történést, és azt képzeled, hogy az majd visszabillent az egyensúlyodba, de mindeközben érzed, hogy ez nem lesz jó, sőt,  rosszabb lesz, de elhessegeted ezt a kósza felhőt, biztosan csak rosszkedvedben gondolhatsz ilyet, nagyon is király lesz minden. És a lótúrót.

És igazából nem is hiszem el, hoyg ezt én írom, itt valami nagy - nagy tévedés van, vagy nem jó történetben vagyok, vagy nem jó térben, nem jó időben, esetleg a casting alatt felcserélték a nevem egy 45-ös rinyabanyáéval.

Mindenesetre most eszem még egy szelet eperlekváros kenyeret és nem számolok a holnappal, de még a kalóriákkal sem.

Így gondoltátok - e az első bejegyzést? Mert ez most nekem nagyon megy.

De legalább horgoltam egy párnát.

2014. április 3., csütörtök

analógia

Nem azért nem írok, mert nem akarok, hanem azért, mert rettentően leköt a családi logisztika és ez a finomított verzió. 

Másrészt viszont amiről írnék, mégsem írok, mert nem publikus, ami meg publikus lenne, az meg kit érdekel - szóval, nem tudom, mi lesz a blog sorsa, most elhanyagolt, gazos udvarhoz hasonlít. Amikor a Szentendrei - szigetre költöztünk, mert jódolgunkban kaptunk kölcsön egy házat a Duna partján, szóval, akkor a kezembe nyomtak egy kulcsot azzal, hogy az előttünk a házban élő erdélyi család (1988-at írtunk) hirtelen továbbállt, üres a ház, ránk vár. Csak azt nem mondta senki, hogy ez a hirtelen azt jelenti, hogy élelmiszerek a konyhaasztalon, egy csomó ruha a szekrényben, játékok a földön - mintha egyszercsak kiléptek volna térből és időből a korábbi lakók, elég misztikus (és undorító*) volt. Bizton állíthatom, hogy a házban nem laktak szellemek és egyéb irreális lények, a tulajok meg állítólag Nyugatra távoztak. Hát váratlanul, na.

Valahogy így van ez a blog is, csak azt akartam mondani. Hirtelen távoztak a gondolataim. Nyugatra.


* pár hónap után magány után

2014. március 22., szombat

hogy ez már a tudás-e, kérdezte a kétségbeesett Nő

(ez a bejegyzés nem született volna meg, ha nincs a holnapi futóverseny, s ha nem lennék emiatt halálideges)

Ezt az egész horgolásos témát úgy képzeltem, hogy ez nekem menne, de én így éreztem a korcsolyázással kapcsolatban is, aztán álltam 3 órát a palánkba kapaszkodva. Mindenki tud horgolni, ahogy elnézem a blogvilágot, s ha mindenki, akkor nem lehetne, hoyg esetleg én is?
Egyszer már nekiveselkedtem, s megfejtettem a granny square titkát, de elképzelhető, hoyg azóta már elfelejtettem, mindenesetre akkor horgoltam is hirtelen felindulásból (amíg benne a kezemben a titok) egy takarót .


Szünet. 
Mostanában viszont nem jó a kedvem (mint tudjuk), s általános tanács szerint kell valami, ami lefoglal, én pedig úgy gondoltam, szerintem menne nekem egy horgolt párna elkészítése, majd nem csinálok nagy kunsztokat bele, hanem kis négyzeteket horgolok valami pálcával. És akkor itt megállnék. Képtelen vagyok megjegyezni a pálcák neveit, biztos túlmegy az én határaimon, de legalábbis átnyúlik rajtuk, két dolgot tudok határozottan megkülönböztetni, az egyráhajtásost és kétráhajtásost, a többit hagyjuk. A párnához egyik biztos tudásomat sem alkalmaztam, nem tudom, ez milyen, nálam simapálca néven fut.



Úgy képzeltem, hogy három színt használok, fehéret, szürkét és púder rózsaszínt és  a párna 9 négyzetből áll majd, ami azt jelentette (öhöm), hogy minden négyzettípusból hármat horgolok, mert azt pont jól el el lehet helyezni, de azt, sajnos, még elmagyarázni sem tudom, hogy ez miért bizonyult zsákutcának, noha ez még bőven az eukleidészi matematikám innen van. 
Amikor ezen azért túllendültem, akkor kiderült, hogy kicsik a négyzetek, de nem baj,  körbehorgoltam őket. Aztán a körbehorgoltakat egymáshoz horgoltam és kiderült, hoyg még mindig kicsi és akkor azokat is körbehorgoltam. Kezdtem úgy érezni magam, mint a Szeress Mexikóban egyik hősnője.


Ekkor (több hét után) elkészült a fedlap. Pár hétig nézegettem, de hiába akartam a kitartóságra utaló személyiségjegyet erősíteni magamban, nem bírtam nekikezdeni még egy ilyen menetnek, különben is elfogyott a fehér fonalam. Amikor egy rendrakás során megtaláltam egy baromi nagy adagot (nem Catania), megadtam magam, ez párnáért kiáltott, de egyszerűsíteni akartam: egy sima, fehér négyzet lesz a hátoldal, így mindenkinek azonnal egyértelmű. hogy a díszesebb oldal az eleje.
Mivel nem tudtam, hány szemre kell kezdeni, ezzel párhuzamosan lusta voltam próbahorgolást végezni (remélem, érződik, hogy az elméletet tudom ám), így középen kezdtem, az különben is mutatós.


Na. Itt csak két probléma merült fel menetközben, egy, hogy a megtalált fehér fonal vékonyabb, mint a Catania és hiába horgoltam én szorgalmasan, látszatja nem volt, de ezt kiváltottam azzal, hoyg időről időre belehorgoltam a maradék szürke és rózsaszín Cataniát. Rapszodikus megjelenésben.
A másik gond az volt, hoyg egyszerűen nem találtam, hol vannak a sarkok, szerintem ez is a fonalvastagság miatt lehetett, így a tervezett négyzet specifikus sajátosságokat kapott, egyrészt az oldalai nem párhuzamosak és nem egyenlő hosszúak. Mindehhez a közepe kiemelkedik, szinte térbeli vonásokat kölcsönözve ezzel a síknak. Biztos már a nem-eukleideszi matematikán is túl vagyunk.



Most mondjam-e, hogy igazából egy nagy, fehér takaróra vágyom.

2014. március 17., hétfő

belenyalintás

Jó, hát nincs kedvem írni, van ilyen, nem? Vagyis kedvem még csak- csak, időm nincs. Vagyis időm még csak lenne, de témám nincs. Nem történik semmi érdekes, folydogál az életünk a megszokott mederben, csapások jönnek - mennek, megoldások érkeznek (esetleg nem), és persze, lehetne erre úgy is tekinteni, hogy zajlik az élet, de most fásult vagyok és elégedetlen és szomorú. Ki a fene akar nyafogást írni olvasni. Naugye.

Elegem van a közéletből, ami már jó ideje kizárólag csak politikát jelent, mert a köz élete kizárólag ezen a fronton hajlandó pörögni önnön hülyesége miatt. Én nem ezt érdemlem, az biztos, ezt ne mondja nekem senki. Elegem van az agymosásból, a közszolgálati csatornák behódolásából, basszus, milyen behódolásából, benyalásából, hánynom kell az egésztől. Jobban teljesítünk, jah. Felfordul a gyomrom, hogy egy nyamvadt fűszál sem nőhet ebben az országban úgy, hogy ne nőne magasabbra, erősebbre, mint a hanyatló Nyugat, bezzegország lettünk. Kár, hoyg csak a maguk szemében vagyunk bezzegek, de biztos azért van ez, mert a rothadó kapitalistáknak már nem megy olyan jól, mint nekünk. Irigyek, gondolom. És gondolom, minden okuk megvan rá, itt még élet van, semmi elkényelmesedés. Van viszont rezsicsökkentés, nem tudom, hallotta-e már valaki. 

Na jó, azért a másik oldal sem rossz, üssem őket is kicsit? Ennyi töketlent egy kupacban régen láthatott a magyar, most komolyan, Szanyi? Egy Szanyival akarnak bármit is nyerni? Jó, ne nevesítsünk, igaz. De ha ez a felhozatal (márpedig), akkor min csodálkozunk? Én már lassan semmin.

Nem érzem jól magam az országban, tudom, nemzetietlen, magyartalan, mocskos kis elégedetlen vagyok, nem érdemlek rezsicsökkentést sem, meg népnemzeti jólétet sem, gulág kell az ilyennek. Javítom magam: az ilyeneknek.

Akarhatja-e valaki, hoyg folytassam? Van ott még, ahonnan ez jött.


2014. február 24., hétfő

mit hoztál?

Egy nagy adag náthát, azt hoztam haza Hollandiából. Fizikailag. Mert egyébként mást is.
Túl egy 18 - 19 órás alváson, már fel bírtam kelni, kezdek magamhoz térni.
Azt kell mondjam, a megfázás mindenhol megfázás, nahát.